A porcelán először Kínában volt elkészítve– a mainál jóval egyszerűbb formában a Tang-dinasztia idején (618–907), Nyugaton pedig a Jüan-dinasztia idején (1279–1368) a legismertebb formában. Ezt az igazi vagy kemény paszta porcelánt porcelánkőből (földspatikus kőzet) készítették, porrá őrölték és kaolinnal (fehér kaolinnal) keverték.
A porcelán, egy különleges kerámiafajta, több ezer éves múlttal rendelkezik. Eredete Kínába nyúlik vissza, ahol először a Shang-dinasztia idején (Kr. e. 1600-1046) kezdték el fejleszteni a „proto-porcelánt”. A Han-dinasztia (Kr. e. 25 – Kr. u. 220) alatt ez a korai mázas kerámia fejlődött tovább igazi porcelánná.
A Sui (581-618) és a Tang (618-907) dinasztiák idejére már a készítők elérték a ma ismert fehérségét és áttetszőségét. Ezeket az időszakokat követően, a Song-dinasztia (960–1279) alatt a porcelán művészete és gyártása új magasságokba emelkedett, ahol a híres „sárkány kemencék” akár 25 000 darabot is képesek voltak egyszerre égetni.
A Song-dinasztia alatt a porcelán művészete és gyártása elérte csúcspontját.
Ebben az időben számos híres porcelán műhely létezett, mindegyik saját stílusával és technikáival. A legismertebb ilyen műhelyek egyike a Jingdezhen volt, amely a „porcelán fővárosa” néven vált ismertté. Itt készültek azok a kifinomult, finoman kidolgozott darabok, amelyek a kínai porcelán hírnevét az egész világon megalapozták.
A Ming-dinasztia alatt a porcelán gyártás tovább fejlődött, és ekkor jelentek meg az első kék-fehér porcelánok, amelyek a kínai porcelán egyik legismertebb formájává váltak. Ezek a darabok gyakran tartalmaztak részletes, kézzel festett motívumokat, amelyek kínai legendákat, tájképeket és növényi mintákat ábrázoltak.
A porcelán hamarosan elterjedt más Kelet-ázsiai országokban is, majd Marco Polo révén Európába és a világ többi részére is eljutott. Az európaiak nagyobb mennyiségben a 17. században találkoztak vele, amikor Kínából behozott termékek formájában megjelent.
A Ming-dinasztia (1368–1644) idején a porcelánt nagy mennyiségben exportálták Ázsiába és Európába, az úgynevezett „kék-fehér” stílusú porcelánokkal együtt. Ezek az exportok főleg a Selyemúton, valamint a portugál és holland kereskedőkön keresztül történtek. A porcelán, a maga finomságával, erősségével és fehérségével, gyorsan a legelőkelőbb kerámiafajtává vált.
Csatolmány:
9996.jpg
Az európai porcelán eredeti alkotójaként leggyakrabban emlegetett ember egy német, Johann Friedrich Böttger volt. Alkimista volt – azt mondta, hogy tudja, hogyan kell az ólmot arannyá változtatni.
A porcelán a „fehér arany” volt,
törékenysége és finomsága miatt is értékelték, és persze, egzotikus eredete miatt is.
Marco Polo először a tizennegyedik században hozta el Európába Kínából: egy kis szürkés-zöld tégelyben a selyembrokátok, a fűszerek és a pézsmaillatú fiolák között. Polo porcellanának nevezte el. Ez egy beceneve olaszul a tehénkagylónak, amelynek fényes, fehér felülete a porcelánhoz hasonlít. Alakjuk a _porcellini–_vagy kismalac hasára emlékeztet.
Csak a 16. század után, amikor a portugálok és a hollandok létrehozták kereskedelmi kereskedelmi útvonalaikat a Távol-Kelet felé, kialakult az exportáru erőteljes piaca: a kizárólag Kínában gyártott porcelán Európa számára.
Természetesen, volt igény az európai gyártásra is.
Az európai előállítás olcsóbb, egyszerűbb lett volna, és kevesebb töréssel, kevesebb hibával járt volna. Az európaiak azonban nem tudták kitalálni, hogyan készítsenek otthon porcelánt. Marco Polo is csak találgatta, és közel ötszáz évig senki másnak nem volt jobb ötlete.
„Az edények morzsalékos földből vagy agyagból készülnek, amelyet úgy ásnak ki, mintha bányából ásnának ki, és hatalmas halmokba rakják, majd harminc-negyven évig szélnek, esőnek és napnak kitéve hagyják” – írta Polo.
„Ez a földféle ekkorra már annyira finommá vállt, hogy a belőle készült edények azúrkék árnyalatúak és nagyon ragyogó fényűek.” Egy 1550-ből származó beszámoló azt sugallja, hogy „a porcelán is egy bizonyos folyadékból készül, amely a föld alatt egyesül, és keletről származik”.
1557-ben valaki felvetette azt a fantáziadúsabb hipotézist, hogy „a tojáshéjat és a köldökhalak héját porrá verik, majd vízzel összekeverik és vázákat formálnak. Ezeket aztán a föld alá rejtik. Száz évvel később kiássák, késznek tekintik, eladásra bocsátják.
Egyik sem teljesen pontos. .
Hagyományosan két alapvető összetevőből készül:
kaolin, más néven porcelán, egy szilikát ásvány, amely a porcelán plaszticitását, szerkezetét adja; és petunse vagy kerámiakő, amely áttetszővé és keményebbé teszi a kerámiát.
A kaolin a lényegesebb összetevő – a fazekasagyagnak is léteznie kell, akárcsak a mázainak, változatokban –, és nevét a kínai Jingdezhenben található hegyről kapta, ahol a porcelánt több mint ezer évvel ezelőtt létrehozták, Gaoling néven. , ami „magas gerincet” jelent.
A nevet egy jezsuita pap, Pere d’Entrecolles hibásan rögzítette a tizennyolcadik század elején a kínai technikát ismertető leveleiben.
Európában azonban d’Entrecolles megfigyelései előtt évszázadokkal lehetetlennek tartották a porcelán eredetét, előállítási módját feltárni.
A porcelán feltalálásának – majd újra és újra feltalálásának – valódi történetét Edmund de Waal „The White Road: Journey into an Obsession” című új könyve ismerteti.
Az első Jingdezhenben van, még mindig a világ porcelán fővárosában, ahol fehér vázák fognak festetlenül ülni a fadeszkákon, ahogyan régen, amikor a császári parancsokat teljesítették.
A második a németországi Meissenben található, ahol Böttger sikert aratott, és megalapították Európa első porcelángyárát. (II. Erzsébet királynő meisseni porcelánszolgáltatást kapott nászajándékba.)
A harmadik pedig az angliai Plymouthban van, ahol egy William Cookworthy nevű, gondolkodó megalapították a Wedgwood porcelángyártó cégét.
A porcelán munkához türelemre és ügyességre is szükség van.
A legkisebb vízmennyiség is megváltoztathatja az állagát. Ha egy tál falának vastagsága nem egyenletes, a tál lehűlve megrepedhet, mert a kerámiát rendkívül magas hőmérsékleten kell üvegesíteni.
„Más típusú agyaggal megúszhatod az egyenetlenségeket, de porcelánnal esélytelen. A hibáid, a pofonegyszerű döntéseid feltárulnak” – írja de Waal. De ez a kudarc kockázata megéri a siker kimenetelét: ha helyesen készítik el, semmi sem vékonyabb, nincs más agyag, amely rendelkezik ezzel a fényességgel, hihetetlen erővel.